|
(részletek a könyvből)
Arról szeretnék írni, hogy milyennek láttalak, Anya... szeretném, ha tudnák, legalább egy kicsit, hogy mennyire csodálatos voltál. Természetes, hogy minden gyerek szereti az anyját... az első években az anya az egyetlen biztos pont, a kapocs az új világban. Az, aki önzetlenül szeret minket, csak azért, mert vagyunk... Ez természetes. De én nem erről szeretnék írni, mert Te ennél sokkal különlegesebb voltál nekem. Nemcsak anya voltál, hanem mindenben feltétel nélküli társam. Egy olyan társ, akire őszintén fel tudtam nézni. Csodáltalak. Múlt nyáron elkezdtem összepakolni a dolgaidat, Mama... Amikor eljutottam a műhelyedig, megtorpantam. ... Egyre-másra kerültek elő a gyönyörűbbnél gyönyörűbb munkáid, amikre áhítattal tekintettünk... Aztán hirtelen előkerült egy doboz, tele csodálatosan szép rózsákkal... mindegyik finom, törékeny és gyönyörű volt... olyan, mint Te. A doboz alján volt egy nagyon régi könyv. Igazából csak az utolsó pár lap, a könyv nagy része már régen elveszett. Éppen ezért nem tudom, milyen könyv lehetett eredetileg. Megdöbbentem, amikor megláttam, mi áll az első poros, megsárgult lapon: „Életünk és munkánk.
...Megváltónk öröme abban állott, hogy az elesett embereket felsegítette és megváltotta. Ezért saját élete sem volt becses előtte, hanem elszenvedte a keresztet, és nem törődött a gyalázattal. Az angyalok munkája is abban áll, hogy egyéb teremtmények boldogságáról gondoskodjanak. Ez képezi örömüket. Amit a büszke és önző emberi szív lealacsonyító munkának tekint, tudniillik a bűnbesüllyedt, cím és rangban mélyen alatta álló embereken való segítést, épp ez képezi a bűn nélküli angyalok munkáját.” Nem ismerjük fel az angyalokat. 
Te voltál ilyen. Minden apró részletben megláttad a szépséget, a csodálatosan érzékeny, törékeny, finom harmóniát és a tökéletességet, ami körülvett téged. Füredi Anikó
|
